Pár hete elmentem segíteni a Mécses szeretetszolgálat tagjainak egy otthonba, mert fülembe jutott, hogy szükség volna amolyan ezermesterféleségre.
Felültem a vonatra, elmentem.
Tettem, amit tudtam, amit kellett.
Annyi szeretetet, annyi áldást kaptam azon a napon, amiről itt nem tudok beszámolni, mert reggelig tartana.
Adtam egyet, kaptam ezret, adtam ezret, kaptam milliót.
Mert így mér Isten.
Aznap sok mindent kaptam. Emlékeket, szeretetet, csodákat.
De ezzel nem lett vége!
Kaptam mást is. Nagyobbat. Sokkal nagyobbat. Olyan ajándékot, amit soha nem reméltem volna, hogy kaphatok.
Aztán ezen az ajándékon keresztül jöttek újabbak. Erősebb hit, mert aki csodát lát, az megerősödik!
Olyan túláradó szeretet, amit csak Isten adhat. Szeretet, hogy áldani tudjam, akik átkoznak. Szeretet, hogy elszoruló szívvel tudjak sírni a megtéretlen emberen. Szeretet, hogy hirdetni akarjam az Igét, hogy mindenki megtérjen, hogy átélhesse Isten csodáját.
Mindezt, és még sok mást is kaptam. Ajándék. Nem tettem semmit érte, mert a fél óra vonatút, a munka semmi ezekhez.
Rászántam egy napot, kaptam egy életre való ajándékot Istentől.
Félve indulok el szombaton szolgálni ismét. Most vajon mit zúdít még rám Isten? Lehet ezt még fokozni?
Nem hiszem, de tudom, Ő képes rá.
Pedig a legnagyobb ajándék már ott lesz velem.