Felgyűrt inggel, megfeszülve,
kalapáccsal két kezembe,
harcos hittel, elszánt szívvel,
hogy a falat leterítsem,
az akadályt elmozdítva,
utam legyen Hozzá nyitva.
Feszül izom, szilánk pattog,
ütöm, vágom. Nem haladok.
"Kevés oda ember erő!
Mit gondoltál ó, esendő?
Saját erőd olyan kevés!
Semmit nem ér a törekvés!
Fogadd meg a jótanácsot!
Dobd félre a kalapácsod!"
Állok ott, és nézem csendben,
ahogy Isten szeme rebben,
ledönti az erősséget,
így ért az én harcom véget.
Már csak csendes néző vagyok.
Isten végez értem harcot!
Megértettem gyengeségem,
Magam célom el nem érem!
De nem is kell! Isten velem!
Ugyan ki lehet ellenem?