Van, hogy olyan tehetetlennek érzem magam, hogy -bevallom- gyakran már csak csendben ülök, könnyezve. Biztosan ismered az állapotot, mikor az imán is túl elfogytak az eszközök és csak ülsz bambán. Tennél valamit, még valami kicsit, valami aprót, de nincs mit. Türelemmel kell várni, hátha kinő a mag. Türelemmel várni, hogy Isten dolgozzon. Istenre, Istenben kell bízni. Nem ez a nehéz rész, hanem az, hogy közben az az ember szenved. Szenved a megkötözöttségeitől, a démonjaitól, a sebeitől, amik csak Krisztusban gyógyulhatnak.
Lehet, hogy nő a mag, de ő szenved közben. Én pedig nem tehetek semmit…
Hát azt gondolom ,imadkozhatsz hogy a másikat ne engedje tovább szenvedni az Úr!