Egy csodás gyógyulás után

Ahogy lenyugszik a nap, úgy nyugszik meg zaklatott lelkem is. Tudjátok, azt eddig is tudtam, hogy Isten meghallgatja az imáinkat. Megmutatta már párszor. Nem volt kérdés. Azt is megmutatta, hogy Ő valóban a szeretet Istene. Sok csodálatos dolgot élhettem át, mióta megtértem (visszatértem). Olyan csodákat, amiket néha felfogni sem tudtam. De a mai nap! El Tovább olvasok…

Bocsánatkérés

Hosszú hetek, sőt inkább hónapok óta fogalmazom ezt a levelet, mert nem könnyű papírra vetni ezeket a gondolatokat. Soha nem könnyű a bűnösnek vallomást tenni. Nem könnyű szembesülni. Nem könnyű, mert érzem, átérzem a fájdalmat, amit okoztam. Tudom, nem voltam jó férj. Nem voltam, mert féltem. Féltem a konfliktustól. Féltem, hogy elveszítelek. Ez a félelem Tovább olvasok…

Elvégeztetett!

Mikor ez a szó elhangzott, megváltozott minden. Isten az ő szeretetében úgy gondoskodott számomra (is) bűnbocsánatról, hogy még el sem követtem azokat. Olyan felfoghatatlan! De talán megérteni nem is akarom. Nekem elég, hogy érzem, hogy tudom. Mikor megvallottam, hogy Jézus Krisztus a megváltó, és beengedtem őt az életembe, megnyomtam az aktiváló gombot. Már „csak” nekem Tovább olvasok…

Gondolat a bűnbocsánatról

Ma sokat gondolkodtam a bűnön, bűnbocsánaton, óemberen, újemberen. Nem kezdek teológiai okfejtésbe, csak arra jutottam, amit mindannyian tudunk már. Jézus Krisztus meghalt a bűneimért. Vele én is. Az óemberem felszegeződött a keresztre. Meghaltam vele, hogy éljek. Vele együtt újjá is születtem. Most meg ülök itthon, gyönyörködöm Istenben az ő teremtésén keresztül. Hallgatom a madarakat, tücsköket, Tovább olvasok…