Hosszú hetek, sőt inkább hónapok óta fogalmazom ezt a levelet, mert nem könnyű papírra vetni ezeket a gondolatokat.
Soha nem könnyű a bűnösnek vallomást tenni. Nem könnyű szembesülni. Nem könnyű, mert érzem, átérzem a fájdalmat, amit okoztam.
Tudom, nem voltam jó férj.
Nem voltam, mert féltem. Féltem a konfliktustól. Féltem, hogy elveszítelek. Ez a félelem aztán úgy eluralkodott rajtam, hogy emiatt végül el is veszítettelek.
Nem értettelek meg. Nem értettelek, mert önző sértettségem akadályozott. Nem értettem mire vágysz. Nem értettem, a van miért nem elég? Nem értettelek meg. Nem tudtalak megérteni, mert az egóm takarta a képet. Önzésem árnyéka rávetült a szerelmünkre, a mindennapokra, a pillanatokra, az életünkre. Az meg, mint a virág, ami sötét helyre kerül, egyre fonnyadtabb, egyre színtelenebb lett. Emiatt még inkább nem értettem semmit… Végül aztán összekuporodtam és bebújtam egy sarokba. Elmém legbelső sarkába. A legsötétebbe.
Nem. Nem mentséget keresek. Erre nincs. Arra, hogy nem voltam férfi (a FÉRFI). Arra, hogy egyre lejjebb csúsztam az önsajnálat mocsarába. Arra, hogy úgy voltam melletted, hogy nem voltam ott veled. Arra, hogy kihűltem. Nem. Nem irántad. Nem csak irántad. Az élet iránt, minden iránt. Arra, hogy feladtam. Feladtam az életet magát. Már csak a létezés maradt.
A szélesvásznú színes kalandfilmből egy megszürkült életlen képkocka lettem.
Feladtam. Nem harcoltam. Nem küzdöttem. Nem éltem, csak léteztem.
Elmulasztottalak szeretni. Elmulasztottalak boldoggá tenni. Elmulasztottam a hallgatást. Elmulasztottam a vigasztalást. Elmulasztottam a legértékesebb pillanatainkat. Elmulasztottalak.
Tudom, hogy a mulasztás bűnét nem lehet jóvá tenni. Nem lehet, mert a pillanat, s vele a lehetőség elszállt, tovatűnt a múltban. A pillanat elmúlt, de a fájdalma, amit okoz megmarad.
Kérlek, bocsáss meg nekem! Bocsásd meg mindazt a fájdalmat, amit mulasztásommal okoztam. Nem csak magam miatt kérem. Miattad is! Igen a te lelked miatt is kérem a bocsánatod, hogy lerakhasd az általam okozott fájdalom terhét. Bocsáss meg! Rakd le! Majd én viszem tovább! Viszem, hogy emlékeztessen, mit ne, hogy ne tegyek, merre ne menjek. Viszem, hogy gyógyulj! Viszem, hogy gyógyuljak! Viszem, hogy átadjam Krisztusnak.
Tudom, nem vigasz, talán már jelentősége sincs számodra, de sokat tanultam tőled! Kijózanítottál. Felráztál. Kinyitottad a szemem.
Köszönöm!
Köszönöm a szép emlékeket! Köszönöm az egyre ritkuló nevetést! Köszönöm az éveket! Köszönöm Neked, hogy olyan sokáig kitartottál!
Bánom. Tiszta szívből bánom, hogy bántottalak!