Ahogy lenyugszik a nap, úgy nyugszik meg zaklatott lelkem is.
Tudjátok, azt eddig is tudtam, hogy Isten meghallgatja az imáinkat. Megmutatta már párszor. Nem volt kérdés. Azt is megmutatta, hogy Ő valóban a szeretet Istene.
Sok csodálatos dolgot élhettem át, mióta megtértem (visszatértem).
Olyan csodákat, amiket néha felfogni sem tudtam.
De a mai nap!
El tudjátok képzelni mi kell ahhoz, hogy a szavam elakadjon, és csak zokogjak csendben? Én nem tudtam elképzelni a mai napig.
Most, hogy írok róla, még mindig érzem a megindultságot. Isten jó! Isten csodás!
Pedig „csak” annyi történt, hogy az Istentisztelet után megláttam egy arcot, egy ismerős arcot a tömegben. Egy arcot, aki hiányzott. Nem csak nekem. Mindenkinek. Egy arcot, akiért imádkoztunk.
Egy arcot, aki kedves Istennek. Egy arcot, aki visszatért.