Vándoroltam terhem alatt,
Időm fogyott, egyre szaladt.
Túl nagy volt a terhek kínja,
Rogyó lábam alig bírta.
Egyet másik után raktam,
Hulló könnyel, síró aj’kkal,
Megroppanva, hajló háttal.
Megoldást már nem is láttam!
Túlélés lett csak a célom,
Reménységem cérna vékony.
Remény alig, hitem semmi!
(Innen szép ha tudok nyerni!)
De nem tudtam! Gyenge testem…
Terhem hullott, én elestem.
Elestem. S a terhem hullott,
porba esett, sírva csúszok
porban, sárban, megalázva.
Vonaglottam csak a sárba’,
mígnem Krisztus szeretete
Az én szívem felemelte.