„De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak pénzért fogadom el tőled, mert nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni Istenemnek, az Úrnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven sekel ezüstért.” 2Sámuel 24:24
Hogy állok?
Ingyen kapott áldozatot mutatok be? Imádkozom, ha van időm. Olvasom az Igét, amikor alkalmas nekem. Szolgálok, mikor kényelmes.
Ingyen kapott áldozatot mutatok be?
Tologatom magam előtt Istent, mint a mosást.
Most nem, mert fáradt vagyok, most nem mert ezt, azt, amazt még meg kell csinálnom! Most nem mert… Később. Majd, ha…
De van-e később? Lesz-e később?
Ha lesz, az vajon alkalmas lesz? Vagy arra is találok kifogást? Mert arra is találok kifogást.
Aztán egyszercsak azt veszem észre, hogy egyedül vagyok. Magam, egy olyan úton, amiről nem tudom hová vezet. Egy úton, ami egyre szélesebb.
Keserű lélekkel megyek, emelem a lábam, egyiket a másik után. Fogynak a méterek. Fogy az idő.
Nem fontos. Már semmi nem fontos.
Nem fontos az ima, nem fontos a szolgálat, nem fontos az Ige.
Én sem vagyok fontos. Egy a milliárdból. Egy fénytelen csillag a sötét égen.
Valaki, aki egyszer, nagyon régen ingyen kapott áldozatot mutatott be.