Kedves Testvérem!
Sokat gondolkoztam az eszmefuttatásodon!
Nincs azzal baj, sőt áldott dolog, ha ahogy mondod, „Igen ha őszintén hozzá fordulunk magához Jézus Krisztushoz akkor nem kell semmit de semmit tennünk ő megáld mindennel„.
Nekem ezzel a bizonysággal csak annyi a gondom, hogy ismerek sok olyan testvért, aki amellett, hogy Krisztus hű követője, Isten gyermeke, bizony aggodalmaskodó is egyben.
Nem azért feltétlenül, mert rosszabb keresztény (keresztyén, ki-ki választhat), mint te, csupán egy területen nem ott áll hitben, mint Te kedves testvérem.
Ha tehát ilyen kijelentéseket teszünk ponttal a végén, az azt sugallhatja a gyengébbnek hitben, hogy ő bizony kevesebb.
Nem állítom, hogy ez történt most is, de történhet.
Maradjunk meg tehát szeretetben, és eszerint dicsekedjünk az áldásokkal, amit kaptunk, kapunk ügyelve mások érzéseire.
Isten mindenkit úgy szeret, ahogy van, ott szeret, ahol van!
Aki tehát aggodalmaskodik, ugyanúgy Isten áldott gyermeke, mint azok, akik nem teszik.
Végezetül annyit még, aki ismer tudja, távol áll tőlem az aggodalmaskodás, ugyanakkor megemelem a kezem, és Isten segedelmével élvezem munkám gyümölcsét.
Ha valakinek manna terem a kertjében, halleluja! Nagy az Isten, hogy mindenkiről az ő hite szerint, de nem hitének mértéke szerint gondoskodik!
„Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Galata 6:14
Ámen !
Így gondolom én is !