Kék ég alatt napsütésben
oly tiszta az Istenképem. Látom, mint jót, kegyelmeset,
éji fényt, mi hazavezet.
De amikor sok a felhő
bús gondolat, ami eljő.
Bizonytalan kétség mardos,
szívem suttogástól hangos!
Kishitűség lelkét szólja,
mintha holnap nem is volna!
Leborulok én olyankor
Isten elé, hogy Ő adjon
hitet, reményt, szeretetet.
Pótolja mind, mi elveszett!
Szomorúan néz olyankor,
kérdi, hitem épp hol vackol?
Hát nem tudom? Nem láttam még?
Felhőkön túl mily' kék az ég!
De ha felhő is takarja,
félelmen túl Isten lakja,
uralja a mindenséget!
Kétségemnek így vet véget.
Bejegyzést olvasta: 4